Quantcast
Channel: Otthon és Dekor
Viewing all 375 articles
Browse latest View live

Ajándékozz lakberendezést!

$
0
0
Ahogyan értesülhettetek már róla, a napokban hivatalosan is elindult a weboldalam! :) Az év eleji első bejegyzést mostanában igen aktívan nézegetem, hogy minél több megvalósuljon még abból amit idén szerettem volna. Természetesen, a dolgok azért "kis" csúszással "válnak valóra", de azért ebben is van jó, legalább érlelődnek, kiforrnak a dolgok. :)

A weboldal életre hívásával egy időben az első szolgáltatásaim is megjelentek. (Ezügyben még nagyon sok tervem van, de most csak arról mesélnék, ami már fenn is van az oldalon.) Szóval, Karácsony közeledtével arra gondoltam, hogy egy ajándékutalvány formájában lehet lakberendezési szolgáltatást vásárolni, ami kétféle konkrét csomagra váltható be. Az egyik egy hangulati montázs, a másik egy komplett látványterv, egy helyiségre vonatkozóan.

Azt gondolom, az utalvány nagyon jó ötlet annak, aki érdeklődik a lakberendezés iránt, vagy egy konkrét helyiséget szeretne felújítani, és ennek kapcsán szeretne szakértő segítséget kapni. A montázs főként iránymutatásként szolgál, míg a látványterven a funkciókat, az elrendezést és a színeket is tudjuk véglegesíteni.

Bízom benne, hogy többen is éltek majd a lehetőséggel, de figyelem! Az utalványok korlátozott számban állnak rendelkezésre, így aki ezt szeretné a fa alá tenni, gyorsan csapjon le rá! ;)

Részletek itt: otthonesdekor.hu/lakberendezesi-ajandekutalvany





10 különleges konyha

$
0
0
A mai bejegyzésben 10 csodás konyhafotót hoztam, melyek mindegyikét külön-külön is öröm nézegetni, így együtt pedig impozáns "csokrot" alkotnak. A konyhatervezés nem könnyű feladat, hiszen számos szempontnak kell megfelelni, és a szépség mellett a praktikum és a funkció is nagyon fontos. Ezúttal inkább az esztétikum oldaláról vizsgálom a képeket, ha már ilyen gyönyörűek!

A konyha napi működéséhez elengedhetetlen a víz jelenléte, ehhez általában szerencsére csak a vízcsapot kell kinyitnod. Ha azonban olyan telken szeretnél építkezni, ahol nincs kiépítve a vezetékes víz, akkor saját házi vízellátó rendszerre lesz szükséged. Olvasd el ezt a cikket, és tudd meg, hogy mit kell tenned, ha nincs vezetékes víz!

Ha a víz és az egyéb közművek jelenléte adott, akkor már csak arról kell gondoskodnod, hogy konyhád praktikus és szép legyen. Lássuk, mit leshetsz el az alábbi példákból! :)

1.) Szürke színű konyhafrontokat viszonylag ritkán látni, szerintem ez igazán jó példa rá. Ennek a konyhabútornak a különlegessége, hogy egészen a mennyezetig "építkezik", és a frontjai teljesen sima felületűek. Jó ötlet a lábazatba épített világítás is. Egyetlen negatívumot tudnék említeni, ami a szabadonálló mosogatógép, egy ilyen szép konyhában én ezt is elrejtettem volna!


2.) Ez a konyha nagy kedvencem, szerintem már a fb-oldalon is szerepelt! :) Csodás harmóniát alkotnak a frontok és a pultfelületek, praktikus a konyhagépek elhelyezése is. Emellett kifejezetten szép látvány a szemnek, hogy a munkapult alatti ezüst csík végigfut a magas elemeken is.


3.) Ez a konyha már egy merészebb választás, hiszen különböző színű, felületű anyagok párosításánál nagyon fontos, hogy jól eltaláljuk az arányt, itt ez szépen sikerült. A márványos felületű hátfalhoz és pulthoz remekül illeszkedik a sötétszürke pultlábazat, a fafelületek pedig melegséget adnak a térnek. A lámpa, a csap és a bárszékek hármasa pedig csak még tovább emeli a látványt!


4.) Egy skandináv hangulatú konyha is belefért a válogatásba, hiszen ez a stílus különösen közel áll hozzám. A hófehér konyhabútort és falfelületet a natúr színű pult és a hasonló árnyalatú padló oldja, az acélos kék szín pedig karaktert ad a helyiségnek. Így klassz, ahogy van! :)


5.) Szintén egy kedvenc, szerintem már ez is szerepelt a fb-on! :) Visszafogott fehér konyhabútor, kis polcos elemmel, némi fabetéttel. Amit fontos megjegyezni az az, hogy a fa árnyalatai nagyon szépen harmonizálnak egymással! Sok lakásban rontják el ezt, és utólag nagyon nehéz változtatni rajta. A térnek a lámpa és a bárszékek adnak egy kis izgalmat, na és a "konyhai hátfal". :))


6.) Ez a konyha szintén nagyon jó példa a fa árnyalatainak összehangolására, ami alatt itt a bútor színét és a padlót értjük. Nekem már egy kicsit talán túl "sok" is a fafelületekből, de a világos árnyalatnak köszönhetően mégis könnyen emészthető. A szép nagy ablak és a csodás panoráma is sokat hozzátesz az összképhez, ugyanez egy panelbe zsúfolva inkább nyomasztóan hatna.


7.) A márvány felülettel mostanában igen nehéz melléfogni, hiszen nagyon divatos. Fehérrel és feketével párosítva igazán elegáns megjelenést nyújt. Ha kellő tér áll rendelkezésedre egy pult építéséhez, akkor emeld ki még jobban: például egy hatalmas lámpával, ahogy itt is tették! A konyhából nyíló terasz pedig már csak hab a tortán.. :)


8.) Hasonló, mint a fenti, csak full feketében. A fekete frontokhoz viszont bevállalósnak kell lenni, hiszen a konyhabútort nem cseréljük gyakran. Ha ilyet szeretnél, nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű természetes fény világítsa meg a konyhát, illetve a mesterséges világításra is méginkább oda kell figyelni, hogy a sötét felületek ellenére jól láss a konyhában.


9.) Szintén egy nagy kedvenc! :) Szerintem a szürke árnyalataival többeknek meg kellene barátkozniuk, ugyanis nagyon jól lehet velük játszani! Az arany szegélyekkel, illetve a fa melegségével kiválóan lehet oldani a szürke "ridegségét", bár ebben az esetben igenis melegszürke árnyalatokról van szó, és bizony, vannak ilyenek!


10.) Végül zárásképpen ismét a "sötét" oldalról egy kép. Egy ilyen konyha bizony nagy teret igényel, de itt úgy tűnik, nem is fukarkodnak vele. A fafelületek összhangja itt is remek, a sötétebb és a világosabb árnyalatokat kiválóan párosították. A bárszékek pedig igazán izgalmasak, "színfoltjai" a térnek! :)



Bízom benne, hogy a 10 konyha között találtál olyat, ami kedvedre való, és akár ötleteket is elleshettél a megvalósításhoz! :)


Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 3. - Fürdőszoba látványtervek

$
0
0
Folytatom a kislakásról szóló sorozatot a következő résszel, amiben ezúttal a fürdőszobához készült látványterveket mutatom meg. :) A korábbiakban láthattátok már az eredeti állapotokat, valamint megmutattam azt is, hogy az alaprajzon milyen változtatásokat eszközöltünk. Most pedig szépen sorban megmutatom a látványterveket is, és elmesélem, hogyan-miért alakultak így.

A fürdőszobával kapcsolatban az volt az igény, hogy a lehetőségekhez képest tágas, jól használható, praktikus legyen. Ahogy az előző bejegyzésben említettem, ehhez szükséges volt, hogy egy kicsit nagyobbá tegyük, így "kitoltuk" az előszoba felé, és összenyitottuk a WC-vel.

Ennek köszönhetően befért egy nagyméretű, 170x75 cm-es kád, valamint egy ugyan csak 40-es mélységű, de 80 cm széles fürdőszobaszekrény is. A WC-t falba épített tartályosra cseréltük, az itt futó strangot eltakartuk, és ezt a részt a csempe felett beépített polcos szekrénnyel tettük teljessé, ahová a mérőórákat is sikerült elrejteni. Így nincs szem előtt egyetlen cső, vagy óra sem.

Az összképet ilyenre terveztük: bézses, bronzos színvilággal, ugyanakkor a kis helyiségre tekintettel minél több fehér felülettel:


Az alábbi inspirációs fotó volt az, amely teljesen megnyerte a tulajdonost, és mivel az elrendezés itt is hasonló, hát alapul vettük a tervezéshez. :)


A Bauhausban talált a tulajdonos hölgy egy csempét, ami nagyon hasonló a képen látotthoz, így ez lett a kiindulási alapunk a későbbi színválasztásokat illetően is. A mérete 40x40 cm-es, tavaly kb. 8500 Ft volt a négyzetméterára.


Az inspirációs fotóhoz hasonlóan a szemben lévő fal lett a csillogó, bronzos színű csempével burkolt, a többire pedig sima fehér, fényes csempe került. A mosdószekrény egy nagy tükörrel kiegészülve kényelmes készülődést biztosít.


A bronzos, csillogó csempét a WC falánál is alkalmaztuk. Felette a beépített szekrény rejti a stangot és a mérőórákat, ahogy korábban említettem. A törölközőszárító radiátor pedig épp kényelmesen elfér a fehér csempés falon.




A padlóra fahatású burkolatot terveztünk, azonban csempe helyett olyan vinil burkolatot kerestünk, amely vízálló, így az egész lakásban végig tudjuk vinni, hogy teljes legyen az összhang. A választásunk a Diego Compact Click termékére esett, amely klikkes rendszerű, így ragasztás nélkül lerakható, mindössze csak össze kell pattintani az elemeket. Teljesen vízálló, így bátran alkalmazható fürdőszobában, konyhában is.

Bízom benne, hogy elnyerték a tetszéseteket a látványtervek! Hamarosan jövök a konyhával és a nappalival is!
***

Ha te is szeretnél hasonlóan szép látványterveket egy helyiségről, akkor válassz szeretteidnek lakberendezési ajándékutalványt, vagy kérd ezt karácsonyra! Részletek itt!

***

A lakást bemutató sorozat részei:
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 1. - Előtte képek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 2. - Az alaprajz módosítása
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 3. - Fürdőszoba látványtervek

8+1 ötlet, amivel egyedivé teheted a fürdőszobád

$
0
0
Maradjunk a fürdőszoba-témánál, ha már a korábbi bejegyzésem is erről szólt! :) Ezúttal olyan ötleteket, tippeket mutatok, amelyekkel igazán egyedivé teheted a fürdőd. Lesznek közöttük kisebb és nagyobb "volumenű"ötletek is, amelyeket akkor is tudsz alkalmazni, ha csak egy kis dekorra van szükség, illetve akkor is, ha teljes fürdőszoba-felújítás előtt állsz.

A fürdőszobában "létfontosságú" a meleg víz jelenléte. Senki sem szereti hosszasan folyatni a vizet feleslegesen, amíg meleg nem lesz, ezért ha nálad felmerül ilyen probléma, vagy szeretnéd kiküszöbölni fürdőszoba-felújítás előtt, akkor érdemes elgondolkodni a használati melegvíz keringetésén.

Most pedig jöjjenek az ötletek:

1.) Betonhatású felületek: ha igazán egyedi fürdőt szeretnél, akkor felejtsd el a csempét! A betonhatású felületek nagyon dekoratívak! Lehet ez akár szürke színű műgyanta is, vagy mikrocementből is készítenek betonhatású felületeket.


2.) Egy poénos kép: miért ne dobhatnád fel a fürdőd akár egy képpel is? Válassz egy jó szöveget, és nyomtattasd ki tükrözve, vagy akár tükrözz meg csak néhány szót, ahogy a képen is!


3.) Egy dizájnos létra mint törölközőtartó: a létrák jó ideje divatosak, egy szép darab remekül mutat a fürdőben, ha van hozzá elég helyed.


4.) Padka, akár faborítással: a padkát nagyon jól ki tudod használni a fürdőben, hiszen remek lerakóhelyet biztosít. Ha falba építhető tartályos wc-t választasz, akkor annak a beépítéséhez szükséges is padka. Vidd ezt tovább, és vágass rá egy fapolcot. Sokkal barátságosabb lesz így! :)


5.) Egy dizájnos törölközőszárító: egy szép darab nagyobb befektetést igényel, de ha szeretnél egy igazán egyedi dolgot a fürdődben, akkor bátran válassz a dizájnradiátorok közül!


6.) Klassz lámpák: ezen a képen több dolog is figyelemre méltó, többek között a fekete fal, és a praktikus tükrös felső szekrény. Mégis, a klassz kis függesztékeket emelném ki, amik nem megszokottak, éppen ezért annál látványosabbak a fürdőben!


7.) Zöldfal: az élettel teli zöldfalak csodálatosak, bármilyen térben jól mutatnak. A fürdőben valódi dzsungel-hangulatot teremtenek, és a párás környezet csak jót tesz a növényeknek, ha kellő mennyiségű természetes fény is rendelkezésre áll. Igazán extravagáns megoldás!


8.) Fafelület a falakon: szintén nem megszokott, hogy a falon fafelülettel találkozzunk a fürdőszobában. Ez lehet fahatású csempe-, vagy vinil burkolat, illetve akár a nedves környezetet jól tűrő trópusi fa is.


+ 1: A mosógép (szárítógép) elrejtése:nem feltétlenül egyedi ötlet, de nagyon jót tesz a fürdőszobának, ha relaxálás közben nem kell a mosógép, vagy a szárítógép látványában "gyönyörködnöd". Ha van elegendő helyed, akkor rejtsd el ezeket a készülékeket akár csak szekrényajtók mögé!



Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 4. - Konyha látványtervek

$
0
0
Haladok is tovább a kislakás terveivel, ezúttal a konyha kerül sorra! :) A konyha megtervezése igazi kihívás volt, hiszen ahogy már korábban is említettem, az volt a cél, hogy teljes értékű legyen a mindössze 3 (!) négyzetméteren! A konyha mérete ugyanis a 20 cm-es "falkitolással" is csak 188x162 cm lett.

Abban biztos voltam, hogy U alakban körbe kell építeni a konyhát ahhoz, hogy minél jobban ki tudjuk használni a rendelkezésre álló helyet, illetve hogy mégis szellős maradjon, felső elemeket csak a szembe falra terveztünk. A gépek elhelyezése azonban okozott némi fejtörést, hiszen a hűtő, mosogatógép, sütő, és a fürdőszobából kikerült mosógép elhelyezése szinte lehetetlen feladatnak tűnt ilyen picike alapterületen.

A gépek elhelyezése mellett pedig az is fontos volt, hogy legyen némi tárolóhely, illetve fiókos elem is, hiszen nincsen konyha fiók nélkül, az evőeszközöket, kisebb konyhai eszközöket egyértelműen fiókban kell elhelyezni. A nagy dilemmát végül a Candy Duo nevű "csodagép" oldotta meg, mely sütő és mosogatógép egyben, így szerencsére minden elfért, és még tárolóhely is maradt.

Ami még fontos, hogy a gépek közül csak a Candy Duo (és a páraelszívó) látszik, a hűtő beépített, és a mosógépet is szekrényelem mögé rejtettük. Mikrót terveztük még, de végül ez nem került beépítésre, szükség esetén a pultra lehet helyezni különálló típust, de ha jól tudom, azóta sincs, ami azt jelenti, hogy szükség sincs rá igazán.

A konyha frontjait fényes vajszínűre terveztük, míg a pultot sötétbarna fahatásúra. A munkapult fölé körben én eredetileg üveglapot terveztem, de mivel maradt a fürdőszobai arany csempéből, így ide is "becsempésztük", a szembe falra. Utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt, mert hihetetlenül feldobja a konyhát a csillogó felület! :)

És akkor, íme a tervek:






Hamarosan jövök a folytatással! :)

***

Ha te is szeretnél hasonlóan szép látványterveket egy helyiségről, akkor válassz szeretteidnek lakberendezési ajándékutalványt, vagy kérd ezt karácsonyra! Részletek itt!

***

A lakást bemutató sorozat részei:
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 1. - Előtte képek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 2. - Az alaprajz módosítása
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 3. - Fürdőszoba látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 4. - Konyha látványtervek

Skandináv stílus

$
0
0
A mai bejegyzésben a szívemhez egyik legközelebb álló stílusról, a skandináv stílusról lesz szó. Talán a korábbi bejegyzésekből már tudjátok, hogy a lakásunkat is ebben a stílusban igyekeztünk berendezni, és egészen jól "belaktuk" már, így nemsokára képeket is fogok mutatni a nappali jelenlegi állapotáról. De addig is, elmélkedjünk egy kicsit a skandináv stílusról! :)



Korábban A Facebook-on érkezett hozzám egy kérdés a stílussal kapcsolatban, mely így hangozott: "A világos színeken kívül mik még a skandináv stílus jellemzői?" Akkor egészen kompaktan összefoglaltam a választ, így most be is másolom ide:

"A skandináv stílusról hosszasan lehetne értekezni, most csak röviden: ahogy írtad is, sok fehérre épít, szürkékkel, feketével kiegészítve. Fontos eleme a natúr, világos, természetes színű fa, ami akár rusztikus felületeken is jelentkezhet. A bútorokat, berendezési tárgyakat a jó értelemben vett "funkcionális egyszerűség" jellemzi. Sok olyan kultikus skandináv bútor, design-darab van, amelyek rendre felbukkannak ezekben a terekben. Kedveltek a geometrikus minták, feliratok, és akár a szépen kivitelezett DIY-tárgyak is."


Tulajdonképpen azt hiszem, a korábbi válaszom teljesen helytálló most is, ha röviden kell megfogalmazni a stílus sajátosságait, de most egy kicsit tovább fejtegetném. :)

Az egész stílusra jellemző egyfajta letisztultság, nyugodtság, szellősség, nem használnak túl sok bútordarabot és nem zsúfolják tele a teret. Ezt leginkább úgy utánozhatjuk le, ha a tárolást minél praktikusabban oldjuk meg, pl. teljes falfelületet betöltő beépített szekrényekkel, vagy gardróbszobába, folyosóra helyezett szekrényekkel.


A skandináv otthonokban általában hófehérek a falak, hogy minél jobban szétáradhasson a fény a lakásban. A fehér falaktól nem kell félni: ha a fehér festékbe kevertek egy nagyon kis feketét, máris megtörik a "kórházi" hatás, amitől sokan idegenkednek. Bár sokan nem gondolják, a szürke színnek is vannak meleg árnyalatai, így ez sem lehet kifogás.. :) A fekete felületek, akár pl. krétatáblaként igen vagányak, szóval ezt is kifejezetten ajánlom.


A bútorok legyenek egyszerű vonalvezetésűek, modernek, ugyanakkor lehet köztük egy-egy különlegesebb, rusztikusabb, vagy akár teljesen más stílusú darab is. A kanapék tekintetében jórészt a szürke hódít, a székek általában fehérek, míg egy izgalmas fotellel fel lehet dobni az összhatást! A székek leginkább dizájnszékek, esetleg azok koppintásai, melyek a formavilágot általában elég hűen tükrözik.


Kedveltek a természetes anyagok is, a natúr fa, a bőr, a szőrmék is megjelennek ezekben a terekben. A dekoráció is fontos szerepet kap: sok díszpárnát, képet, feliratot, geometrikus mintákat használnak. illetve a dekorációs tárgyak között is rendre megjelennek a skandináv dizájnerek alkotásai, pl. gyertyatartók, vázák, tükrök formájában. Nem ritkák a szépen kivitelezett DIY-tárgyak sem.


Izgalmas kérdés a függönyözés is, hiszen a legtöbb ablakon nem látni függönyt, hogy ez se zárja el a fény útját. Kedvelt a modern stílusú római roló, amely akár tetőablakra is szépen illeszthető, lásd a VELUX termékeit. Én abszolút római roló-fan vagyok, ha tehetném, minden lakásba ezt tenném, hiszen rendkívül anyagtakarékos és elegáns! :)


Remélem, a leírás alapján egy kicsit közelebbi képet kaptatok a skandináv stílusról, és akár szívesen rendezitek be az otthonotokat ti is így!

"Háromszög" karácsonyfák

$
0
0
Hipp-hopp itt a karácsony, és még nem is volt igazi karácsonyi témájú bejegyzés a blogon, ideje tehát pótolni. Egyszerű ötleteket hoztam mára, kis "háromszög" karácsonyfákról, amelyekkel modern formában utalhatunk az ünnep egyik jelképére, a karácsonyfára. Szerintem nagyon klasszak, ha tetszenek, valósítsátok meg őket ti is! ;)







5 inspiráló konyharészlet

$
0
0
A mai bejegyzésben 5 különleges, inspiráló konyharészletet mutatok, amelyekből elleshettek néhány tippet, ha konyhafelújításra, vagy új konyha kialakítására készültök. :)

Amennyiben olyan helyen építkezel, ahol nincs vezetékes víz, vagy szükséges a víz keringetése, akkor ismerkedj meg a szivattyúk fajtáival ebben a cikkben!

1.) Keverd bátran a különböző struktúrákat, felületeket! Egy szép fadekor nagyon jól megfér egy egyszínű, sima, akár matt felülettel is, ha a színtónusok passzolnak egymással. Az alsó frontokon látható szürkésbézs szín most igazi favorit!



2.) A geometrikus mintázatok még mindig erősen tartják magukat, így akár csempeburkolatnál is választhatjuk. Kiválóan feldobhatunk vele például egy fehér-natúr fa kombinációjú, modern vonalvezetésű konyhát.


3.) A fa fényes felülettel is jól párosítható, ahogy az alábbi kép is mutatja, és érdekességképpen, itt is geometrikus csempét alkalmaztak. Ami még szembetűnő, az a hatalmas ablak! Igen-igen, bátran lehet hatalmas ablakunk a konyhában is, és még csak el sem kell takarnunk függönnyel! :)


4.) Ugyan a régi lambériáktól mindenki inkább szabadulna, ilyen szép, fehérre pácolt színben remekül mutat! Akár hátrányból is kovácsolhatsz előnyt, ha még mindig lambéria lenne a lakásban, illetve ihletet kaphatsz ahhoz is, hogy szép faburkolattal borítsd a konyhát, étkezőt!


5.) Végül pedig egy kissé eklektikus konyha, amelynek a faragott lábú asztal ad különleges megjelenést, bájt. Ha modern konyhára vágysz, akkor is választhatsz bátran egy-egy izgalmas darabot, amivel fűszert vihetsz a letisztult megjelenésbe!



Amennyiben további klassz konyhákat nézegetnél, ezt a cikket is ajánlom:
10 különleges konyha


Illemhely-design

$
0
0
Kislakásoknál gyakran kerül a WC a fürdőszobába, helyspórolás gyanánt. Amennyiben a háztartás egy- vagy maximum kétszemélyes, ez el is fogadható. Ha azonban kettőnél több személy él egy háztartásban, mindenképp szükséges egy külön helyiségben elhelyezett WC (is).

Ráadásul, így a vendégeknek sem kell a családi fürdőszobát használni, hanem igénybe vehetik a sokszor vendég WC-ként elnevezett, különálló helyiséget. Az ötletekről és a dizájnról a legkisebb helyiségben sem kell lemondanunk, sőt, a mai bejegyzésben számos remek példát hoztam, hogyan tehetjük egyedivé.

A fotók egy része csak látványterv, de nagyon jól érzékeltetik, hogy mi mindent ki lehet hozni ebből a helyiségből. Használjuk bátran a különféle burkolatokat, lámpákat/fényeket, egyedi bútor-megoldásokat, és a nem kifejezetten fürdőszobába való dekorokat! :)

Ha olyan helyen építkezel, ahol nincs vezetékes víz, vagy szükséges víz keringetése, akkor ismerkedj meg a szivattyúk működésével ebben a cikkben!










A nappalink új arca

$
0
0
A nappalinkról 2 évvel ezelőtt láthattatok először fotót, akkor még nagyon kezdetleges állapotban volt. Azóta már igazán belaktuk, és nemrégiben végre kattintottam is néhányat a weboldalamhoz, így itt az ideje, hogy egy kicsit részletesebben is meséljek róla. :)

A berendezés során a falszín és a padlóburkolat már adott volt, a berendezési tárgyak kiválasztása azonban már a mi feladatunk volt. Mivel a padló is barna színű, én pedig leginkább skandináv hatásra vágytam, ezért fehérekkel és szürkékkel egészítettem ki a meglévő elemeket. Így azt gondolom, hogy végül egy egészen otthonos skandináv hatást kaptunk, ami igazán kedvemre való lett.

A kanapé kiválasztásáról itt olvashattatok bővebben, így erről most nem is írnék részletesebben, a lényeg egy mondatban annyi, hogy a Kikában vásároltuk, és ahogy a fotókon is láthatjátok, egy sötétszürke színű, kárpitos Andante-darab, amit azóta is nagyon szeretünk.



Mivel a nappali egy légtérben van a konyhával és az étkezővel, így az étkezőasztalt is itt helyeztük el. Az Ikeás asztalt hamar kiválasztottuk, viszont a székekkel elég sokáig "gondban" voltam, itt olvashattatok is a dilemmáról.. :) Végül 4 db Eames-utánzat széket választottunk a Vákum Design-ból, és hogy egy kicsit puhábbak legyenek, szürke színű, kerek Ikeás párnákkal egészítettük ki őket.

A fotókon nem látszik, de aztán csak nem hagyott nyugodni a "különböző szék"-történet sem, így azóta van egy fehér Masters-utánzatunk is (székmániás vagyok, igen, nem tagadom..), amire a Vivre-n csaptam le, utolsó darab volt. Imádom annak a széknek is a formáját, és bár kettőre vágytam a két asztalfőre, azóta belenyugodtam, hogy nem férnének el, így végül maradt az egy darab az egyik asztalfőn. Lehet, hogy kissé furán mutat, de a hétköznapokban nem zavar. :)

A színben harmonizáló gömblámákat szintén a Vivre-n lőttem. Webáruházas vásárlásnál időnként tart tőle az ember, hogy vajon milyen lesz élőben a a tárgyak színe, de itt abszolút pozitívan csalódtam, hiszen még az elvárásaimat is felülmúlta, tökéletes lett.


Ami még figyelemre méltó lehet, az a kis Hay asztalka a kanapé mellett (még 2014 karácsonyán kaptam ajándékba, és azóta is imádom!), valamint a képtartó polc a kanapé felett. Erről is még tavalyelőtt írtam, hogy mennyire tetszik, nálunk idén valósult meg.. :)

Mivel nekem a kanapé méretéhez egy hosszabb képtartóra volt szükségem, két Ikeás darabból (egy hosszabb és egy rövidebb) illesztettük össze. Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz túl esztétikus az illesztés, de végül sikerült úgy felrakni, hogy szinte alig látszik.

A képkeretek szintén Ikeásak, amikbe a netről töltöttem le nekem tetsző képeket, valamint a feliratos képeket magam készítettem. A Playtype "R" betűs posztere nagyon régóta tetszik, végül azt is magam készítettem el, egy hasonló betűtípus felnagyításával. :)



A bejegyzés és a képek nem lehetnének teljesek a geometrikus vázagyűjteményem (egy része) nélkül, melyek azt hiszem, igazán dekoratívan mutatnak így együtt. :) A két fehér a Tiger-ből származik, míg a szürke egy House Doctor-darab, amit még tavaly Írországból hoztam.


Bízom benne, hogy elnyerte a tetszéseteket a nappalink, ha szeretnétek hasonlót, szívesen segítek, keressetek a linken található elérhetőségeken! :)


Fotók: saját

Inspiráló szürke fürdőszoba

$
0
0
Egy régi nagy favorit fürdőszobát hoztam nektek mára, ami szürke színben pompázik. Akik ismernek, tudják, hogy "barátom" a szürke szín, szerintem megunhatatlan, és remekül variálható más színekkel is. 

Ebbe a 2x2-es fürdőszobába a praktikum érdekében épített zuhany került, klassz mintázatú burkolattal. Mellette rejtett szekrényben a mosógép kap helyet. Ugye, milyen praktikus? Szemben a mosdó, WC, egy törölközőszárító, és tulajdonképpen "már kész is" a fürdőszoba. 

A tervezés zsenialitását azonban nem vitathatjuk el, hiszen számos remek ötletet találunk. Nekem nagyon tetszik a mintás csempe ismétlődése a mosdós falszakaszon, a WC felett a beépített tároló, a különleges formájú törölközőszárító, illetve a függesztékek a tükörnél. A mosógép elrejtése pedig szintén remek ötlet!

Ha te is szeretnél hasonlóan szép, praktikus fürdőszobát, tervezzük meg együtt! Most 4-féle csomagajánlat közül választhatsz!

Megújult a konyhánk!

$
0
0
Örömmel jelentem, hogy a nappali után ezúttal a megújult konyhánkból is láthattok egy kis részletet! :) Igyekszem részletes lenni, bízom benne, hogy jó tippeket találtok majd a bejegyzésben! Szóval, kezdjük az elején: azt már a (teljesen új, konyhabútorral felszerelt albérletünkbe való) beköltözésünkkor tudtam, hogy számomra nem konyha a konyha mosogatógép nélkül, ezért az adott, egyenes vonalú (gépek nélküli) konyhabútorba mindenképp szerettem volna beilleszteni egyet. A konyhabútor mellett azonban mindkét oldalon ajtó van, így bővíteni nem igazán lehetett az elemeket, és csak egy 60-as elemünk volt, aminek a helyére kerülhetett volna.

A helyzetet nehezítette, hogy a munkalap nem „egyben” volt, hanem az egyes szekrényelemekhez tartozóan. Tehát, ha elvesszük a 60-as elemet, akkor a teljesen beépíthető mosogatógépnek nem lett volna „teteje”… :) Viszont én mindenképp teljesen beépíthető mosogatógépet szerettem volna, hogy később magunkkal tudjuk vinni, és bármilyen konyhába passzítható legyen, illetve, hogy felette a 60 cm széles pultfelület megmaradjon. Szóval, elég sokáig ment a dilemmázás, hogy mi is legyen a konyhával, de persze közben ezernyi más dolgunk is volt, így elég sokáig tolódott a dolog.

Nemrégiben azonban megkeresést kaptam a Hansgrohe-tól, hogy próbáljam ki egy általam választott csapjukat, és készítsek róla bejegyzést. Jobbkor nem is jöhetett volna a felkérés, hiszen elég gyorsan megoldotta a régi dilemmát, sőt, tovább is fejlesztette a tervemet: nem csak a mosogatógép kerül be, hanem a csapot és a mosogatótálcát is lecseréljük, valamint rendes munkalapot teszünk be! Így talán nagyobb kedvem is lesz a konyhában időzni! ;) Juhúúú! Íme egy kis ízelítő a végeredményből...


Az előtte állapotról csak kisebb részleteket mutatok, nem túl bizalomgerjesztő.. :) A meglévő elemeket mind adottságként kezeltük, természetesen, ha én választottam volna, egészen más lenne, de mivel teljesen új volt minden a beköltözésünkkor, örültünk, hogy legalább ezekre a dolgokra nem kellett beruháznunk.

A noname-csap azonban kb. 3 évnyi (nem túl intenzív) használat mellett eléggé megadta magát, csöpögött, folyt, az oldalán spriccelte a vizet, rozsdásodott, szóval már mindenképp cserére érett. A mosogatótálca sem volt épp praktikus és jó minőségű, ráadásul a kétmedencés mosogató helyett inkább több munkafelületre vágytam, ugyanis a mosogató mellett közvetlenül volt a tűzhely, ami nem túl praktikus.
 

A terv tehát sok munkafelület, egymedencés mosogató és egy fantasztikus Hansgrohe csap beépítése volt. :) Természetesen, a csapot választottam ki először. Egy csodálatos, modern megjelenésű, letisztult, hattyúnyakú darabra, a TalisS²-re  esett a választásom, amiről tudtam, hogy a konyha „ékköve” lesz.

Javaslom, hogy ha ti is tervezitek konyhai csaptelep vásárlását, nézzetek körül a Hansgrohe oldalán, hiszen a csaptelepek hatalmas fejlődésen mentek keresztül, amellett, hogy egyre több a praktikus, kihúzható darab, többek között a vízsugarat is beállíthatjátok a normál vagy a zuhany módra, utóbbival a konyhai előkészítés sokkal egyszerűbbé válik.



A mosogatómedencét viszonylag gyorsan eldöntöttem, az egymedencések közül olyat szerettem volna választani, ami csaplyukas, hogy házilag is meg tudjuk oldani a beszerelést, és ne kelljen még a csapnak is külön lyukat vágni, így ezt választottam. A munkalappal kapcsolatban a korábbi szürke színnel teljesen elégedett voltam, így ezen a vonalon keresgéltünk, végül az Egger egyik munkalapja mellett döntöttünk.

Nos, összeállt tehát a kép, már csak a beszerelési munkálatok voltak hátra, melyben apukám volt segítségemre. Nem apróztuk el a dolgot, kb. kétnapos művelet volt, mire minden visszakerült a helyére, és a csodás csapból újra víz folyt a konyhában! Cserébe rendkívül precíz munkát végeztünk, szerintem bármelyik szaki megirigyelhetné a profizmusunkat! :))


Még élénken él az emlékezetemben, hogy a munkák végeztével milyen jó volt reggelente kimenni a konyhába, és rácsodálkozni, hogy „jé, ez ilyen” és hogy „jé, milyen jó lett”! Sőt, azóta is nap mint nap elégedetten szemlélem a végeredményt, hiszen a szemnek is sokkal kellemesebb lett, és úgy érzem, dizájnban is „felnőtt” a nappalihoz, ahogy azt a képek is bizonyítják. Remélem, nektek is tetszik! :)

Az átalakításhoz fűzött reményeim beváltak, hiszen sokkal praktikusabb lett a konyha, több felület áll rendelkezésre az előkészítéshez, az egymedencés mosogató bőven elég a mosogatógép mellett, és végre nem kell kézzel mosogatni! A csap pedig egy valódi álom a korábbi darabhoz képest! Emellett letakarítani, tisztítani is igazán egyszerű, elég csak áttörölni, és újra csodásan ragyog.


Az egyetlen eddigi észrevétel, amit hasznos tanácsként megemlítenék, hogy mivel a csap elég magas, a választott mosogató pedig elég mély, ezért a víz időnként visszafröccsen, és többet kell törölgetni. Ha ez zavarna titeket, akkor válasszatok kihúzható típust, amivel ez jobban elkerülhető. Én azzal is szemeztem, de a dizájnja ennek tetszett jobban, így végül erre esett a választásom. Most megnéztem utólag is, és még mindig ez tetszik jobban, még ha törölgetni is kell! :)

A csap minősége pedig összehasonlíthatatlan a korábbihoz képest, reméljük, még sokáig fog szolgálni minket! Ahogy az előtte képen is láthatjátok, nem érdemes rossz minőséget választani, hiszen az csak 3 évet bírt, pedig nem használtuk annyira intenzíven. Mivel az új csap továbbra is tesztelés alatt lesz, a későbbiekben be fogok még számolni a további tapasztalatokról is! :)



Fotók: saját

Tervek, célok, vágyak 2017-re

$
0
0
Most, hogy már mindenki régen túl van az "évkezdő" bejegyzéseken, és is közzéteszem a magamét. Bár ilyenkorra valószínűleg jónéhányan már fel is adták az elsején tett fogadalmaikat, számomra nem is a "fogadkozás" miatt fontos ez, inkább amiatt, hogy legyen fókuszom az előttem álló évre. Sőt, évközben többször vissza-visszatérek ezekre, hogy lássam, mi az, ami megvalósult, miben kellene még fejlődnöm.

A tavalyi évet röviden összefoglalva, a két legnagyobb sikeremnek tartom, hogy végre elindult a weboldalam, és elindítottam a szolgáltatásaimat. Ez nem volt könnyű lépés, hiszen hosszas előkészületek előzték meg, de nagyon örülök, hogy végre megtörtént! :) Illetve, a tavalyi évben arra is rá kellett jönnöm, hogy simán el tud telni úgy egy év, hogy 80%-osan kész projektek nem fejeződnek be.. :) Természetesen, ennek sok oka van, ha csak a saját lakásunkra gondolok, nekünk is kellett 2-3 év, mire igazán belaktuk, és fotózható állapotba került.

A korábbi években (itt, ittés itt) pontról-pontra haladtam végig azzal, hogy mi valósult meg, illetve mit szeretnék az elkövetkezendő évre. Most inkább "jelszavakban" illetve "küldetésben" gondolkodom, bár lehet, hogy ez elsőre kissé furcsán hangzik, viszont tartalmazza azokat a kisebb célokat, amiket ezek alá tudok rendelni.

Szóval, a két jelszavam 2017-re a személyesség és a tudatosság lesznek. A "küldetésem" pedig, hogy közelebb hozzam a lakberendezést az emberekhez.


Na de nézzük sorrendben:

Személyesség: idén 6 éves lesz a blog, tehát mondhatjuk, hogy "nem ma kezdtem".. Ugyanakkor, úgy érzem, kissé hiányzik a személyesség a blogból. Köszönhető ez talán annak is, hogy alapvetően zárkózott személyiség vagyok, nem szívesen osztom meg az életem minden pillanatát másokkal. Az "exhibicionista"énemet szívesebben fejezem ki tárgyakkal, enteriőrökkel, amik valóban kapcsolódnak a blog témáihoz.

Ugyanakkor az emberek (és ezt magamon is tapasztalom) szívesebben kötődnek emberekhez, személyekhez, arcokhoz, történetekhez. Tehát, egy picit szeretnék változtatni a túlzott zárkózottságon, de persze, csak amennyire ezt a személyiségem és a témáim ezt engedik. :))

Ezzel kapcsolatban egyébként egy "titkos projekt" is körvonalazódik, de egyelőre még maradjon valóban titok! :)

Tudatosság: a tudatosság minden olyan területet érint, ami a bloggal, illetve a különböző felületeimmel kapcsolatos: szeretnék rendszeresen jó bejegyzéseket írni, gyakran frissíteni a Facebook- és az Instagram-oldalamat. utóbbin egyébként csak saját fotókat láthattok, és mostantól napi rendszerességgel igyekszem oda is posztolni.

Ha elkészülnek a még folyamatban lévő projektek, akkor azokról is szeretnék minél részletesebben beszámolni. Erre már láthattok folyamatban lévő példát, a 27 négyzetméteres lakással kapcsolatban, de vannak más projektek is, hamarosan ezeket is megmutatom.

Szeretném tudatosan fejleszteni a weboldalamat, és minél több szolgáltatáscsomagot, terméket kidolgozni. A tavalyi év végén az ajándékutalvány volt újdonság, most fürdőszoba-tervezési csomagokat találhattok itt.

És végül, ami a tudatossághoz kapcsolódik, de úgy érzem, hogy már inkább egy küldetés:

Szeretném közelebb hozni a lakberendezést az emberekhez: sokszor úgy érzem, a lakberendezőket még mindig "misztikusnak" tartják, akik ráadásul csak azt tudják megmondani, hogy pl. "milyen színű legyen a fal", vagy hogy "hová tegyük a képet". Egy lakberendező ennél sokkal komplexebb módon tud segíteni, már az alapoktól szisztematikusan végiggondolva mindent, a praktikum és az esztétikum oldaláról is.

Szeretném, ha átlátnátok a lakberendezés valódi folyamatát, ami által sokkal kevésbé lenne "misztikus" a dolog, és talán az is jobban átlátható lenne, hogy a lakberendező munkájára fordított összeg nem "ablakon kidobott pénz", hanem akár spórolni is lehet vele, ha bizonyos hibákat elkerültök az otthonotok kialakítása/felújítása során, vagy egy sokkal praktikusabb és esztétikusabb végeredmény kaptok, mint amit el tudtatok volna képzelni. Azt hiszem, ez már egy valódi küldetés! :)

Szóval, ilyen és ehhez hasonló tervekkel állok 2017 elé. Bízom benne, hogy egy jó év lesz, hiszen a 17-es a szerencseszámom, így már csak ennek okán is! ;)

Hello youtube! :)

$
0
0
Nos, mára egy igazán különleges bejegyzéssel készültem! :) Ahogy az év eleji bejegyzésben említettem, szeretném, ha személyesebb lenne a blog, ezért úgy döntöttem, az idei évtől videóim is lesznek, a profilomhoz híven lakberendezési ill. dekorációs témákban. Az első videóm már fel is került a youtube-ra, melyben egyik karácsonyi ajándékomat, a lightboxot, illetve annak működését mutatom be. Nézzétek meg a képre kattintva! :)




Ugyan a youtube-csatornám már egy ideje létezik, és találtok is egy előző videót, amelyben a vizsgafeladatomat mutattam be, azonban mivel az csak képekből állt, azt hiszem, nevezhetem ezt a mostanit az "igazi" első videónak.

Mivel nem vagyok túlzottan "szereplős" típus, ezért nem volt könnyű a kamera elé állnom ülnöm, de a végeredményt látva úgy gondolom, hogy első videónak egészen megteszi. A témaválasztás is ezért esett a lightboxra, úgy gondoltam, erről tudok így első körben a legkönnyedebben beszélni.




A későbbi videókra több terv is van már a fejemben, úgyhogy remélem, hogy szeretni fogjátok a csatornámat, ha így van, akkor iratkozzatok fel, hogy ne maradjatok le a következőről sem! ;)

Tippek egy pihentető nappalihoz

$
0
0
A mai világban igen sokféle stresszhatás és inger ér minket, ezért jó, ha az otthonunk olyan „kuckó”, ahol kellemesen tudunk pihenni, relaxálni. A feltöltődés helyszíne sok esetben a nappali, ahol beszélgethetünk, olvashatunk, zenét hallgathatunk, tévézhetünk, vagy éppen csak a kanapén lustálkodhatunk. A mai bejegyzésben olyan nappalikat hoztam, amelyekről úgy gondolom, jól szolgálhatják a pihenést, hiszen nyugalmat sugároznak már csak a képeket nézegetve is.

Kíváncsi vagy, mi történik, ha a szivattyúkban halmozódik fel a feszültség? Olvasd el ezt a cikket, hogy megtudd, mi az a vízütés, és hogyan tehetsz ellene!

Most pedig nézzük, milyen tippeket leshetsz el egy pihentető nappali kialakításához! :)

1.) Kellemes színek:

Mindegyik enteriőrfotón megfigyelhető, hogy nincsenek élénk, harsogó színek, csak finom, a szemnek kellemes árnyalatok. Ha pihentető nappalit szeretnél, akkor a falakra a pasztell árnyalatok közül válassz, és a bútorok, kiegészítők színei se legyenek túl élénkek!




2.) Letisztultság, szellősség, kevés bútor:
Szintén egyik enteriőrben sem láthatóak nehéz, súlyos bútorok, vagy épp telizsúfolt polcok. Ha a tárolást meg tudod oldani másutt (pl. folyosón, gardróbszobában), akkor a teret már nem kell hatalmas bútorokkal terhelned, elegendő csak néhány jól megválasztott, kisebb bútordarab.




3.) Szép dekorációk:
A szemnek kellemes dekorációk szintén nagyon fontosak a pihenés során. Válassz olyan tárgyakat, dekorokat, amelyen szívesen pihenteted a szemed. Ha frissítésre szorulnak, akkor bátran cseréld le vagy fesd át a már megszokott darabokat, és dobd fel új dekorációkkal a teret!
 







Tippek a mosókonyha kialakításához

$
0
0

A mosókonyhával kapcsolatban korábban még nem volt bejegyzés a blogon, így éppen itt az ideje, hogy egy kicsit körbejárjuk a témát. :) A napi feltöltődésünk, relaxálásunk során ugyanis jó, ha a fürdőszobában nem a mosógép, a szennyestartó, valamint a szárítón száradó ruhák határozzák meg a látványt, és mindezeket a mosókonyhában tudjuk elhelyezni. Természetesen tudom, hogy nincs mindenkinek lehetősége külön helyiséget kialakítani erre, azonban a fürdőszobán belül is találhatunk olyan megoldásokat, amivel egy kicsit esztétikusabbá tehetjük a teret.

A mosókonyhában rendkívül fontos a víz jelenléte, így a bevezetésről már a helyiség kialakítása előtt gondoskodni kell. A vízellátáshoz pedig akár szivattyúra is szükség lehet. Ha szeretnéd, hogy a szivattyú mindig ideálisan működjön, olvasd el ezt a cikket, és tudd meg, mi szükséges ehhez.


A legideálisabb, ha különálló mosókonyhát tudsz kialakítani, és itt helyezed el az összes mosási, szárítási, vasalási kelléket, illetve esetleg a takarításhoz szükséges eszközöket is. Mi kapjon tehát helyet a mosókonyhában? A mosógép, (ha van, illetve tervezed, akkor) a szárítógép, egy vízvételi hely mosogatómedencével, a szennyestartó, a szárító, valamint az igényeinkhez igazított zárt és nyitott tárolók.




A szennyestartót is rejthetjük zárt (de szellőző) szekrénybe, akár úgy is, hogy a különböző színeket (fekete, fehér, színes) már külön is gyűjtjük. Ezzel nagyban megkönnyíthetjük a mosás előkészületeit. A mosó- ill. szárítógépet akár be is építheted a szekrényelemek közé, valamint pultot is tehetsz fölé. Ezzel értékes pakolós felületet nyerhetsz.

Jómagam a zárt tárolókat jobban kedvelem, hiszen a mosópor, az öblítő, a tisztítószerek és úgy általában a takarításhoz való eszközök elég színesek, zárt szekrénybe helyezve kevésbé zavaróak látványban, ráadásul nem is porosodnak. Nyitott polcok esetén érdemes szép, egységes kosarakat, tárolókat beszerezni az egységes összkép érdekében.





Érdemes elegendő helyet hagyni a szárítónak is. Ha van is szárítógép, nem biztos, hogy minden ruhát bele tudsz tenni. Ha vállfákon szeretnél szárítani, akkor akár egy beépített, vagy kihúzható rúd praktikus lehet erre a célra.

Amennyiben itt szeretnél vasalni, akkor a vasalódeszka számára is kell elegendő hely. Mivel a vasalás nem túl „izgalmas” dolog, jó szolgálatot tehet legalább egy rádió, vagy esetleg egy tv ebben a helyiségben. Én például egyedül akkor tartom értelmes elfoglaltságnak a vasalást, ha legalább egy filmet megnézek közben.. :)




Mi a helyzet azonban abban az esetben, ha nincs lehetőséged különálló helyiségben elhelyezni mindezt? Nos, ebben az esetben is érdemes törekedni arra, hogy némiképp szeparáld ezt a részt, akár függönnyel, vagy szekrényajtó elemekkel. Ez esetben akár a fürdőszobában, vagy a konyhában is esztétikus megjelenést biztosíthatsz anélkül, hogy a mosási kellékek látványában kellene „gyönyörködnöd”.









Bízom benne, hogy elnyerték tetszésed az inspirációk, és sikerült ötleteket merítened a mosókonyha kialakításához, vagy akár egy kis szeparáláshoz! :)

Forrás

H&M Home kiegészítők az otthonomban

$
0
0
Nos, azt kell mondanom, hogy a youtube-csatorna elindítása teljesen új témákat és lehetőségeket hozott, hiszen az utóbbi években gyűjtögetett kiegészítőimet teljesen más módon tudom megmutatni, mint fényképeken - gondolok itt többek között a blogra, facebook-oldalraés az instagramra is.

Az alábbi videóban bemutatott H&M Home kiegészítők közül néhányat láthattatok már fotókon, azonban voltak még "rejtőzködő" darabok a gyűjteményben.. :) Így együtt viszont - mondhatom -, még én sem láttam őket, hiszen tényleg a lakás különböző helyiségeiből gyűjtögettem egy kupacba a tárgyakat.

Természetesen, vannak olyan darabok, amiket nem mutattam meg, pl. kisebb törölközők, fürdőszobai kilépő, amelyek inkább hasznosak, mint dekoratívak, azonban a kiegészítőim nagy részét most megmutatom nektek. Ha tetszik, akkor iratkozzatok fel a csatornára, lesznek majd hasznos, lakberendezéssel kapcsolatos videók is! :)



A videót a képre kattintva tudjátok megnézni, vagy itt tudjátok elindítani! :)


Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 5. - Nappali látványtervek

$
0
0
Végre folytatás következik a kislakás ügyében, ezúttal a nappali látványterveit mutatom meg. :) Ugye, emlékeztek még a kiindulási állapotra, az alaprajzi módosításokra, a fürdőszoba, valamint a konyha terveire? Ha nem, akkor mindenképp érdemes visszatérnetek azokra a bejegyzésekre is! :)

Nos, végre véglegesítettem a nappali látványterveit is. Mert lássuk be, egy-egy projekt kapcsán gyakran előfordul, hogy nem teljesen kész látványtervek kerülnek ki a kezemből, inkább csak amolyan "vázlatszerűek", amelyek alapján a munkákat meg lehet kezdeni, sőt, el is lehet végezni, ugyanakkor azok a tervek inkább csak a döntést segítik elő, nem ennyire esztétikusak.

A blogra, weboldalra azonban igyekszem ezeket véglegesíteni, és látványos formába önteni. Szóval, így készült el most ennek a nappalinak a látványterve, ami egyébként már 80%-ban meg is valósult időközben. A bárasztal, illetve a kanapé feletti rész kérdéses még (ide lehetséges, hogy könyvespolc fog kerülni), így a végleges állapot elképzelhető, hogy némiképp eltérő lesz.

Ami már megvalósult, az a padló, falszín, és az egyéb bútorok, mint a komód, a tv-szekrény, és a beépített szekrény a szoba másik oldalán. A koncepciónk egyébként a konyhánál már látott bézs-barna, elegáns vonal volt, minél szellősebb, világosabb összhatással, hogy a kis teret minél kevésbé "nyomjuk össze". A mindent elnyelő, teljes falat betöltő beépített szekrény nagy segítségünkre volt ebben.

A szekrény érdekessége egyébként, hogy csak 40 cm mély (sajnos mélyebbre nem volt lehetőség a mellette lévő ajtó elhelyezkedése miatt), de azért így is nagyon sok holmit elnyel. Nos, nézzetek körül a szobában, a látványterveknek köszönhetően ezt most szinte minden szögből megtehetitek!  :)










Ha tetszettek a látványtervek, és szeretnéd, hogy neked is segítsek a lakberendezésben, nézd meg lakberendezési szolgáltatásaimat, vagy egyedi igény esetén vedd fel velem a kapcsolatot! :)


Látványtervek: saját

Imádnivaló türkiz székek

$
0
0
Szuper kis székeket találtam ma a Vivré-n, szuper árakon. Ha szeretitek a türkizt, és szeretnétek egyforma, de kissé eltérő színű székeket társítani egymással, akkor ez a négyes szerintem remek választás! A Skandináv jegyek nevű "albumban" keressétek őket, és ne feledjétek, csak néhány napig elérhetőek! :)




Montázs: Otthon és dekor

6 éves az Otthon és dekor

$
0
0
A mai nap igazán különleges a blog életében, hiszen blogszülinapot ünneplünk, 6 éves lett az Otthon és dekor! :) Köszönöm mindenkinek aki az utóbbi években velem tartott, illetve üdv az újaknak is! :) Remélem, tetszett/tetszik amit láttok, és figyelemmel kíséritek a munkáimat a jövőben is!

A mostanában érkező érdeklődési hullámnak köszönhetően úgy érzem, izgalmas évem lesz, szóval csak bizakodni tudok benne, hogy elég időm lesz majd arra, hogy itt a blogon is dokumentáljam az eseményeket! :)

Készültem/készülök egy videóval is, azonban még nem készült el teljesen, de remélem, holnap befejezzük, és közzétehetem! A plafonra felszökött lufit mindenesetre lefotóztam nektek! :)



Viewing all 375 articles
Browse latest View live