Quantcast
Channel: Otthon és Dekor
Viewing all 375 articles
Browse latest View live

Júlia erkélye

$
0
0
Ha egy igazán híres erkélyt kellene mondanotok, azt hiszem, Júlia erkélye biztosan eszetekbe jutna! :) Olaszországi kirándulásunk egyik következő állomása Verona volt, mely számomra kellemes meglepetés, igazi kis ékszerdoboz volt! Az óváros kis utcái, terei, a szép épületek és a város hangulata egészen magával ragadott! Júlia erkélye kiemelt helyen szerepelt a látványosságok feltérképezése során, azonban sajnos első nap későn érkeztünk, így épp az orrunk előtt csukták be az ide vezető rácsos kaput - de tényleg éppen az orrunk előtt, így már csak a rácsokon keresztül kukucskálhattunk befelé..



Verona felfedezése megért még egy napot, így másnap végre közelről is megcsodálhattuk az erkélyt, és Júlia (vagy ahogyan az olaszok nevezik, Giulietta) szobrát.



Az idilli képek némiképp csalókák, egy-egy jól eltalált pillanatban születtek, hiszen az udvarban állandó tumultusra lehet számítani. Bár Shakespeare Rómeó és Júliájának szereplői nagyrészt a képzelet szüleményei, ez mégsem riasztja el az ide zarándokoló turistákat, hiszen a romantikus történet megér egy személyes élményt a városban!



Fotók: saját

Stílusos női lak 40 négyzetméteren

$
0
0
Negyven négyzetméternyi tér leginkább egy fő kiszolgálására elegendő, főként akkor, ha tágas, szellős érzetet szeretnénk kelteni a kis alapterületen. Az alábbi női otthonban a nappali és a hálószoba uralja a lakást, a többi zárt helyiség, mint a konyha, fürdő, WC igen kis alapterületen kapott helyet. A minél tágasabb hatás érdekében használjunk sok világos színt, és néhány kontrasztosabb árnyalattal (mint itt a rózsaszín és a barna) adjunk egyedi hangulatot a lakásnak! Szerintem ez egy igen jól sikerült, stílusos példa! :)












Forrás: nicety.livejournal.com

Tapéta a fürdőben

$
0
0
A tapétát szívesen alkalmazzuk a nappaliban vagy a hálóban, a fürdőszoba kapcsán talán eszünkbe sem jut. Pedig bátran alkalmazhatjuk itt is, igaz, a pára és a gőz miatt rövidebb lehet az élettartama, ugyanakkor nagyon elegáns hatást kelt! A nagymintás, virágos tapéták klasszikusabb stílusú berendezés mellett mutatnak igazán jól, szabadon álló, lábas káddal, míves szaniterekkel, egyedi bútorokkal.














Forrás: pinterest.com

Milánó 1.0

$
0
0
Ahogy korábban ígértem, lesznek még nyaralós bejegyzések - annyira jó így az őszi estéken visszaidézni az emlékeket, hogy szívesen folytatom. Milánóba régóta szerettem volna eljutni, örülök, hogy idén teljesült! (Visszautalva a korábbiakra, Ljubljanaés Verona után Milánó volt a következő állomásunk.) Milánó lakber-körökben a minden tavasszal megrendezésre kerülő iSaloni kiállításról ismert, azonban nyáron is érdemes ellátogatni ide, hogy felfedezzük a dómot és a környékét, na és persze néhány dizájnnal kapcsolatos helyet. A dómhoz többször is ellátogattunk, és érdekes volt látni, hogy minden napszakban más-más "arcát" mutatja, ezért különösen tetszett.






Sétáinkból a Galleria Vittorio Emanuele II, a stílusos bevásárlócsarnok sem maradhatott ki:





Fotók: saját

Dizájnváza papírból

$
0
0
Nagyon kedvelem az olyan ötleteket, amikor filléres alapanyagból dizájndarabnak tűnő tárgyat lehet alkotni. Az alábbi ötlet éppen ilyen, a színes kartonból készült váza- vagy cserépruha elkészítéséhez a papíron kívül mindössze csak egy vonalzóra, ceruzára, és egy éles tárgyra, pl. ollóra lesz szükségünk. Ki készíti el?











Még több sárga itt:
- Egy kis sárga
- Izgalmas citromsárga enteriőrök
- Sárgára vágyva
- Lila és sárga enteriőrök


Forrás: madame-citron.fr

50 m²-en is elegánsan

$
0
0
A múltkor nagy sikert aratott a 40 négyzetméteres nőies lakás, így jöjjön most egy újabb kislakás, ezúttal egy kicsit "tágasabb", egészen pontosan 50 négyzetméteres alapterületen. Ebben a lakásban az tetszik leginkább, hogy a kis terület ellenére a berendezés finom, elegáns. Ahogy az alaprajzon is látható, a lakás két nagyobb "szobából"áll, a hálón azonban nincsen ajtó, tulajdonképpen a térérzet éppen ezáltal lesz kellemes. Persze, aki nem szeretné a hálóban is élvezni a pörkölt illatát, az ne válassza ezt a megoldást! :)






















 
Forrás: nicety.livejournal.com

Őszi levelek papírból

$
0
0
Könnyen megvalósítható, mégis mutatós DIY-ötlet, akár a hétvégére: őszi levelek papírból, girlandként fellógatva. A hagyományos őszi színek mellett csempészhetsz bele egy kis extravaganciát is, vagy igazíthatod a szobában használt színekhez is, itt pl. a lila levelek dobják fel az összképet.




Forrás: nicety

Milánó 2.0 - Fornasetti Store

$
0
0
Fornasetti a XX. század egyik leghíresebb dizájnere, aki egy személyben volt szobrász, textiltervező, lakberendező és divatdiktátor. Olaszországi kirándulásunk során útba ejtettük a milánói dóm szomszédságában található Fornasetti Store-t is, ahol a művész által megálmodott tárgyak akár kiállításként is értelmezhetők, de természetesen az egyes darabok meg is vásárolhatók. A különleges hangulatú, élénkpiros falakkal bíró shopban két szinten (földszint + alagsor) csodálhatjuk meg a sokoldalú művész szüleményeit, és számtalan alkalommal találhatjuk szembe magunkat azzal a bizonyos női arccal, amelyet oly sokféle módon variált. Egy saját készítésű fotó a bejáratról:



Az üzletben nem fotóztam, de természetesen az interneten rábukkantam néhány belső fotóra:








Fornasetti alkotásai elég "tömények", így érdemes kiegészítő elemként alkalmazni őket, mint az alábbi fotókon:






Ha ennél kicsit merészebbek vagyunk, tapétát is választhatunk! :)





Fürdőszobában, illemhelyiségben egészen "brutál" hangulatot teremt! :)






Végül egy kis tárgyválogatás. Van benne egy-két ütős darab! ;)


Fornasetti 2

Nektek tetszenek Fornasetti tárgyai? El tudnátok képzelni otthon?



Őszi ajándékcsomagolási ötletek

$
0
0
Ha ősszel vagy hivatalos valamilyen bulira vagy "mulatáságra", és egy üveg bort vinnél magaddal, a snassz szőlőfürtös ajándéktasakok helyett csomagold be kreatívan! Az alábbi képeken három ötletet is mutatok! :)



1.Konyharuhában: egy őszies színű (természetesen új) konyharuhába könnyen becsomagolhatod az üveget. Állítsd a palackot a kiterített konyharuha közepére, majd hajtsd fel a sarkokat, és kösd össze az anyagot az üveg nyakánál egy bársonyszalaggal!


2. Pulcsi ujjába: vágd le egy kötött pulóver ujját, és húzd rá a palackra. Szintén átköthetjük egy eltérő színű szalaggal!


3. Filcbe burkolva: vékony filclapokból szabjunk a palackra illő "ruhát", melyet aztán pelenkaöltéssel varrjunk össze. Egy vékonyabb szalag, vagy masni szintén jól mutat rajta!



Forrás: cremedelacraft.com

Tökdekor, nem tökből

$
0
0
A tökökkel való dekorálás egyre népszerűbb nálunk is, a hagyományos tökfejek helyett azonban három olyan ötletet mutatok, amikor a tökös dekoráció nem tökből készül, hanem...


Fonalból, például. A simák és fordítottak sokaságából akár mini "tökök" is készülhetnek:



Papírgurigából. Ha a konyhai papírtörlők papírgurigáját szeletekre vágjuk, csillámporba forgatjuk, majd megkoronázzuk natúr madzagból sodort szárral, máris kész az egyedi dekorációnk:



Lécekből. Nagyjából egyforma szélességű léceket fogassunk össze a hátoldalukon, majd dekopírfűrésszel vágjuk ki a mintát. Lazúrral kezelve a legszebb! Akkor mutatnak igazán jól, ha több különböző méretben is elkészítjük, és egymás mellett helyezzük el a "tököket". 




Forrás: 79ideas.org, findinghomeonline.com, remodelandolacasa.com

Variálható polcrendszer

$
0
0
A polcrendszerektől azt szoktuk meg, hogy "állandó" külsővel rendelkeznek, és nem alakíthatók igényeink és kedvünk szerint. Nem így a dán Muuto cég terméke, a Stacked polcrendszer, amely különböző méretű és színű elemekből áll, valamint választhatunk akár áttört, akár a hátoldallal rendelkező polcokat is. Előbbiekkel térbe állítva is használhatjuk, utóbbiakkal zártabb hatást érhetünk el.




Sőt, az elemeket egymáshoz képest el is csúsztathatjuk, még légiesebb hatást elérve:







De az egyes elemeket akár egymástól függetlenül is használhatjuk:


Végül egy kis inspiráció, hogy hányféleképpen állíthatjuk össze az elemeket:


A Stacked polcrendszerről itt olvashatsz bővebben, sőt, ezen a linken te magad is összeállíthatod a saját konfigurációdat! :)


Forrás: pinterest.com

Előnytelen adottságú kislakás berendezése

$
0
0
Az alábbiakban egy igen előnytelen adottságú, hosszú (11 m), azonban igen keskeny (3,7 m) lakás üde fotóit láthatjátok. A belmagasság lehetőséget adott arra, hogy a hálórész a galériára kerüljön, így lent a nappali zóna (konyha, étkező, nappali) mellett már csak a fürdőszobát kellett elhelyezni. Az ügyes térszervezésnek és berendezésnek köszönhetően kellemes otthon vált belőle. Külön kiemelném még a hideg színek (fehérek, szürkék) ellenpontjaként felbukkanó narancsokat, melyek összekapcsolják, ugyanakkor ki is emelik a "helyiségeket". Nektek hogy tetszik?
















Forrás: freshome.com

Nyerj kreatív vásárlási utalványt!

$
0
0
Régen volt már játék a blogon, közeledve azonban az 5000-es Facebook-rajongótáborhoz, úgy éreztem, illene méltóképpen megünnepelni az olvasótábort és a bloghoz kapcsolódó közösséget! :) A játékhoz szuper partnert találtam, a szerencsés nyertes stílusosan 5000 Ft értékben válogathat a  Dekorella Shop kínálatából, ahol igazán kreatív termékek várnak rá! Úgy mint,





Pékzsineg


Papír szívószál


Fa evőeszközök


Papírcsipke



Részvételi feltételek:
A játékban való részvétel feltétele mindössze az, hogy iratkozz fel az Otthon és dekor és a Dekorella Shop hírlevelére. 
- Az Otthon és dekor hírlevelére itt tudsz feliratkozni
- A Dekorella Shop hírlevelére itt tudsz feliratkozni (jobb oldalon, a "Dekorella Shop Hírlevél" menüpont alatt)

Fontos infók:
Lényeges, hogy ne felejtsd el a regisztrációkat meg is erősíteni a postafiókodba érkező levelek megerősítő linkjére kattintva!
Természetesen, amennyiben korábban regisztráltál már a hírlevelekre, akkor is él a jelentkezésed! :)
Egy személy csak egy e-mail címmel vehet részt a játékban!
Fontos, hogy mindkét hírlevélre azonos e-mail címmel regisztrálj, hiszen ez alapján tudjuk beazonosítani a jelentkezéseket. 

A játék időtartama:
2013. november 7-től november 15-ig, bízom benne, hogy ez idő alatt a bűvös 5000-es Facebook-tábort is elérjük! :)


Elegancia Moszkvából

$
0
0
Ezúttal Moszkvából hoztam egy klassz lakást. Elegancia és harmónia, kellemes pasztell- és földszínek jellemzik a lakást, csipetnyi arannyal fűszerezve. A helyiségekhez kapcsolódóan némi kommentár és magyarázat alább. 


Az első képen az előszoba, a nappali és a konyha látható. Igen, a konyha, bár a bútora szinte szobabútorszerű, belesimul a nappali képébe. A két aranyszínű szekrényke feldobja az egyébként semleges színek összhangját.


Az előszoba felől nézve az étkezőszett is feltűnik.












A háló a másik kedvencem. Ugyan én praktikussági szempontból nem tenném egy térbe a hálószobát és a fürdőt, annyira klasszul mutat!


A fürdőben visszatér az aranyszín, a nappali szekrénykéire rímelve itt a kád mögötti falon fut fel az aranyos minta. A beépített szekrények elnyelik a sok holmit, a közöttük lévő üvegfelület pedig megkettőzi a teret. Jó kis trükk!


Ha úgy kívánják a háziak, a fürdő és a háló az üveg tolóajtókkal elválasztható.


Az előszoba tágas, köszönhetően a bejárat melletti beépített szerkényeknek. A "buboréklámpa" csodásan feldobja a belépőt.



Forrás: freshome.com

3 őszi ötlet lámpabura feltuningolására

$
0
0
Szeretem a lámpaburák tuningolására vonatkozó ötleteket. Ezúttal 3 tippet mutatok, amelyet még az adventi/karácsonyi őrület előtt megvalósíthattok!


1. Húzz egy "pulcsit" a lámpaburára! (Kisméretű, vagy kinőtt gyerekpulcsik a legjobbak a célra.) A passzé rész a lámpabura aljára essen, a pulcsi anyagát pedig ráncold be a képen látható módon.


2. Írj! Egy sima lámpaburára írj textilfilccel számodra fontos szavakat, idézetet, vagy versrészletet! 


3. Zsákvászon és filc virágok. A zsákvászon mindig nyerő tipp az őszi hangulathoz, mellé akár saját magad által készített, akár készen vásárolt filcvirágokat is párosíthatsz!



Forrás: pinterest.com

Ötletek és praktikák

$
0
0
Amióta komolyabban foglalkozom a lakberendezéssel (nem is a blogot, inkább a tanulási folyamatot értve ez alatt), egy-egy lakás fotóit elnézve folyton keresem az ötleteket és praktikákat, amelyek szebbé, vagy épp kényelmesebbé varázsolják az otthonunkat. Az alábbi lakás fotói jó példák erre, "mondom" is, hogy nekem mi tűnik fel a képeken. 


A szimmetria. A szimmetriát szereti a szemünk és a lelkünk, hiszen nyugalmat áraszt. Csodálatos az alábbi képen az ablakok, a függönyök, és a kanapék szimmetriája. Sőt, az előtérben az étkezőasztal a hat egyforma székkel is ezt erősíti. A túlzott szimmetria azonban könnyen unalmassá is válhat, így szükséges egy kis aszimmetria is. :) Itt erre is van jó példa: különböző méretű képek a falakon, állólámpa csak az egyik kanapénál.



Egy jó kép. Szinte poszterhatású az étkezőrészt dekoráló kép. (Megjegyzésként: a poszterek, - természetesen újraértelmezve - ismét nagyon divatosak, és szerintem menők is, ráadásul ügyesen alkalmazva térélményt nyújthatnak egy kisebb helyiségben is.) Szóval ez a kép szerintem szuper választás, karaktert ad az egyébként visszafogott, semleges térnek.



Beépített könyvespolc a nyílászáró körül. A lakber-tanulmányok egyik legfontosabb eleme a rendelkezésre álló hely legjobb kihasználása a praktikum és a tárolás szempontjából. Az ablakos, ajtós falak azonban sokszor kihasználatlanok maradnak, hiszen alapvetően azt gondoljuk, hogy ezek a falfelületek kevésbé alkalmasak tárolásra, mint nyílászáró nélküli, "teli" falak. Az alábbi képek éppen ezt az elméletet cáfolják meg, hiszen itt az erkélyajtós falat építették körbe, míg a másik két (teli) fal lett "üres", egyúttal szellős.



Üzenőfal. Személyes kedvenc a radiátor feletti üzenőfal/emlékgyűjtemény, amelynek szerintem minden lakásban helye van. :)



Végül az alaprajz, ha kíváncsiak vagytok a helyiségek pontos elhelyezkedésére.



Forrás: nicety.livejournal.com

Ál-madár

$
0
0
"Becsapós" képet hoztam mára. :) Legalábbis én hittem a szememnek, majd meglepődtem.. És ha már így jártam, megosztom veletek is. Szóval, mit láttok az első képen? Talán felismeritek a designklasszikus Eames House Bird figurát a konyhapulton. (Vagy mégsem látunk egészen jól?)



"Róla" van szó ugyebár, a fekete madárfiguráról, melyet ismeretlen designer tervezett 1910 körül, és amely helyet kapott Charles és Ray Eames magánlakásában, ahol oly sokszor lencsevégre kapták. Népszerűsége ma is töretlen, számos enteriőr kedvelt dekorációs eleme.


Ha más szögből nézzük a teret, akkor azonban felfedezhetjük, hogy itt a madár nem a pulton, hanem a falon, egy képen kapott helyet, egyszerűen felfestették egy vászonra! Micsoda remek ötlet! ;)




Szóval, ha szereted a designcuccokat, de nincs kereted rá, egyszerűen csak fesd fel akár a falra, vagy egy feszített vászonra. Irtó menő lesz így is!


Forrás: nicety.livejournal.com

Kubus gyertyatartó

$
0
0
Akár advent idején is szuper kiegészítő a Kubus design gyertyatartó (új kedvencem), melyet Morgens Lassen tervezett 1962-ben, és a kortárs funkcionalizmus szülötte. Néhány gömbbel, kiegészítővel könnyen adventi hangulatot teremthetünk köré, később pedig minimalizmusával hódíthat. A most divatos réz színben (amely nem csak réz hatású, hanem valóban rézből készül) igazán menő!








Forrás: pinterest.com

Karácsonyfák dekortapaszból

$
0
0
A dekortapasz kiválóan használható advent idején is díszítésre, dekorálásra. Amíg nem állítjuk fel az igazi fenyőt, a várakozás időszakában is lehet valamilyen alternatív fenyőfa-megoldásunk, az alábbiakban számos jó példát találtok, lehet inspirálódni! :)














További alternatív karácsonyfa ötletek:
- Mini alternatív fák
- Mentazöld karácsonyfa, krepp-papírból


Forrás: pinterest.com

Fornasetti kalaptartó

$
0
0
Jópofa ötletet hoztam mára. :) Fornasetti női arcai ismerősek lehetnek egy korábbi bejegyzésből, egészen pontosan innen, amikor a milánói Fornasetti Store-t mutattam be. Ha tetszik a minta, és szeretnél egy extravagáns DIY-kalaptartót, akkor készítsd el ezt! Nyomtasd ki megfelelő felbontásban a női fejet, majd kartonpapírból (vagy inkább vékony falemezből) vágd ki ugyanezt a formát. Ragasztás után már csak az összeillesztésre kell figyelned: ha az egyiket alulról, a másikat felülről vágod éppen félbe, akkor pontosan illeszkedni fognak, és egy térbeli formát alkotnak. Ami még fontos lehet, hogy a széleknél látszani fog a kartonpapír rétegződése, így a szebb kivitelezés érdekében érdemesebb szürke kartonlapot, vagy vékony falapot használni, és a széleken festeni (folytatva a mintát) szürkére, illetve feketére. Ki próbálja ki?




A kicsit "érdekes" színű háttértől most tekintsetek el, az ötlet a lényeg:



További filléres design DIY-ötletek:
- Ál-madár (Eames House Bird)
- DIY Eames elefánt


Forrás: markmontanoblogs.blogspot.hu
Viewing all 375 articles
Browse latest View live